Kormányzati érkeztető rendszer ügyintéző

A NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. stratégiai céljai között első helyen a kormányzati infrastruktúra működtetése, e-közigazgatási megoldások támogatása, valamint alap és emelt szintű kormányzati informatikai szolgáltatások állnak.

Tevékenységünk sikeres folytatásához, folyamatosan bővülő feladataink magas színvonalú ellátására munkatársat keresünk

Kormányzati érkeztető rendszer

(KÉR) ügyintéző

munkakörbe.

A következő kihívások várnak 
  • a beérkező, a KÉR rendszerbe bevont szervek részére címzett küldemények átvétele, szortírozása, tértivevények szabályszerű igazolása, címek szerint történő szétválogatása,
  • a küldemények szortírozása annak megfelelőn, hogy azok digitalizálhatóak-e (a boríték jellemzői és jelzései illetve szükség esetén a beltartalom vizsgálata alapján),
  • a digitalizálható iratok szkennelése és az elektronikus iratkép összevetése a papír alapú irattal (validálás),
  • a digitalizált iratok érkeztetési adatainak rögzítése a Robotzsaru NEO rendszerben, majd azok megküldése a címzett szerv hivatali kapuja részére,
  • a hivatali kapun megküldött iratok előkészítése irattárazásra,
  • postázási feladatok ellátása,
  • az iktatási rendszer kezelése
Csatlakozz hozzánk, ha 
  • középiskolai végzettséggel,
  • általános irodai számítástechnikai eszközök és alkalmazások felhasználói szintű ismeretével rendelkezel,
  • szívesen dolgozol több műszakos munkarendben (6-22 óra között),
  • képes vagy csapatmunkára és önálló munkavégzésre is,
  • szereted a napi rutinfeladatokat,
  • pontosság, precizitás,
  • megbízhatóság,
  • nyitott, motivált hozzáállás,
  • problémamegoldó képesség jellemez.
Ha minket választasz 
  • minőségi szolgáltatást nyújtó szakmai közösség részese lehetsz,
  • hosszú távú együttműködés lehetőséget nyújtunk Neked.
Előnyt jelent számodra 
  • Robotzsaru ügyviteli és iktatási rendszer ismerete,
  • ügyviteli végzettség, iratkezelési ismeretek/gyakorlat.
Jelentkezés 
  • magyar nyelvű szakmai önéletrajzodat az allas@nisz.hu címre várjuk a munkakörre való hivatkozással. 

Ha szaktudásoddal, lendületeddel és ötleteiddel részese szeretnél lenni a kormányzati infokommunikációs stratégiai fejlesztések sikerének, akkor a Te jelentkezésedet várjuk.