2012.08.28.

Állami tulajdonba kerül a Pro-M Zrt.

A Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. és a T-Systems Magyarország Zrt. közös közleménye

2012. augusztus 29.

Állami tulajdonba kerül a Pro-M Zrt.

A Magyar Állam és a Magyar Telekom Nyrt. 2012. augusztus 28-án adásvételi szerződést írt alá az Egységes Digitális Rádiórendszert (EDR) üzemeltető Pro-M Zrt. 100%-os részvénycsomagjának eladásáról. A szerződés értelmében a Pro-M Professzionális Mobilrádió Zrt. szeptember 1-jei hatállyal a kormányzati informatikai és távközlési üzemeltetést valamint szolgáltatást ellátó állami vállalat, a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ Zrt.) tulajdonába kerül.

A 2005-ben – a Magyar Állam és a Pro-M Zrt. között – megkötött szerződés konstrukciója alapján az EDR üzemeltetését 10 évig látta volna el a Pro-M Zrt. az eredeti feltételek mellett. A Magyar Állam eredeti szándékai szerint is opciós joggal bírt a tulajdonjog átvételére, mivel a rendkívül magas rendelkezésre állást biztosító, zárt rádió-távközlő rendszer a magyarországi kritikus információs infrastruktúra egyik kulcseleme.

A tervezettnél korábban megvalósuló adás-vétel mögött elsősorban az EDR egységes, állami távközlési szolgáltatói körbe való integrálási szándéka áll. A konszolidációs folyamatot elősegítette a szerződő felek által előrehozott tárgyalási folyamat. A piacvezető távközlési szolgáltató státuszában tárgyaló T-Systems Magyarország Zrt. és a Magyar Államot képviselő NISZ Zrt. a működési feltételek vizsgálatát követően, a közérdeket kiemelten szem előtt tartó, piaci alapokra helyezett, kölcsönös megállapodásra jutottak. A Pro-M Zrt. állami tulajdonba kerülése támogatja a Kormány hálózatkonszolidációs célkitűzéseit és lehetővé teszi, hogy a kormányrendeletben kijelölt kormányzati célú hírközlési szolgáltató - a 100%-os állami tulajdonú NISZ Zrt.  - az EDR üzemeltetését és a kapcsolódó szolgáltatásokat közvetlen állami tulajdonosi szerepkörben biztosítsa az ellátotti körbe tartozó szervezeteknek.

A tranzakció összértéke – amely magában foglalja a részvényeladást, a Magyar Telekom Pro-M Zrt. számára nyújtott hiteleit, valamint a Pro-M működőtőke-igényét – összesen 19,9 milliárd forint.

A Pro-M Zrt. a T-Systems Magyarország Zrt-hez hasonlóan a Magyar Telekom Csoport tagja, a céget 2005-ben alapították az EDR kiépítése és üzemeltetése érdekében. Az EDR a 380-400 MHz-es frekvenciasávon működő országos mobil rádió hálózat, amely a sürgősségi szolgálatok (azaz a rendőrség, a mentőszolgálat, a katasztrófavédelem) és más közbiztonsági szervek magas színvonalú, TETRA-szabvány szerinti mobil rádiós kommunikációját teszi lehetővé. A budapesti hálózat átadása 2006. április 5-én történt meg, ezután a középső, majd a keleti és végül a nyugati országrészt fedték le a Pro-M szakemberei. Az országos hálózatban 270 bázisállomás működik, amelyek 42 ezer készülék használatának technikai háttérbázisát biztosítják. A teljes kiépítéssel és használatbavétellel Európa egyik legkorszerűbb és létszámarányában legkiterjedtebb TETRA rádiórendszere valósult meg Magyarországon.

Az EDR TETRA-technológiával valósult meg, amely mozaikszó a Terrestrial Trunked Radio elnevezés (földi trönkölt rádió) rövidítése. A TETRA egy professzionális felhasználásra tervezett, mobil távközlő rendszer, melynek segítségével a csoportkommunikációs szolgáltatások, a mobiltelefon-szolgáltatás, az üzenetküldés és a mobil adatszolgáltatások egyedi kombinációja, egyetlen rádióegységről érhető el.

A Pro-M Zrt. által biztosított hálózaton az EDR rádiószolgáltatást több mint 2 éve a Nemzeti Infokommunikációs Zrt.  – korábbi nevén Kopint-Datorg Zrt. – nyújtja  többek között az Országos Rendőr-főkapitányság, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Tűzoltóság szervezetei, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főigazgatóság, az Országos Mentőszolgálat, az OMSZ Légimentő Kht., a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, a Honvédség és a Nemzetbiztonsági Szolgálatok.

A Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. jogelődei révén 47 éves múltra tekint vissza. 2005 júliusától a társaság egyedüli tulajdonosa a magyar állam, 2008-ban a tulajdonosi jogokat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vette át. A Társaság teljes körű infokommunikációs szolgáltatásokat nyújt államigazgatási szerveknek, országos hatáskörű intézményeknek, de gazdálkodó szervezetek, vállalkozások és magánszemélyek is igénybe veszik szolgáltatásait. A NISZ Zrt. az elektronikus közigazgatási szolgáltatások keretében üzemelteti az Ügyfélkaput, kormányzati célú hálózati szolgáltatásokat és speciális, zárt célú szolgáltatásokat nyújt, valamint kormányzati informatikai szolgáltatásokat fejleszt, központi üzemeltetőként pedig informatikai és telekommunikációs ellátást és szolgáltatásokat nyújt közigazgatási szerveknek. Az állami tulajdonú vállalat fontos szerepet tölt be az államigazgatás konszolidációs folyamatában.