10 éve építik a Digitális Államot - Születésnapját ünnepli a nemzeti infokommunikációs szolgáltató

Budapest, 2021. október 13. – Ma ünnepli alapításának tizedik évfordulóját a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt., amely leányvállalataival a hazai infokommunikációs iparág központi szereplőjeként az elmúlt években a digitalizáció motorjává, az e-közigazgatási szolgáltatások kulcsfejlesztőjévé és üzemeltetőjévé vált.

Nevezés indul! „Kódolj határok nélkül!” címmel ismét programozó versenyt hirdet középiskolásoknak a Belügyminisztérium és a NISZ Zrt.

A Belügyminisztérium és a NISZ Zrt. harmadik alkalommal hirdeti meg nyílt forráskódú programozó versenyét „Kódolj határok nélkül!” címmel. Az egyre népszerűbb verseny célja, hogy a programozás iránt érdeklődő diákok bővítsék tudásukat a nyílt forráskódú technológia témakörében. A nyertesek a dicsőség mellett értékes tárgyi nyereményekben részesülnek, emellett gyakornoki programlehetőségek is megnyílnak számukra.

Mindegy, hogy idény vagy alkalmi, megéri bejelenteni

A nyári-őszi szezon idején – az egyre nagyobb arányú védettséggel, valamint a gazdaság újraindításával és a korlátozások feloldásával párhuzamosan – a turisztikai szektorban, például a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás ágban, illetve a mezőgazdaság területén is egyre többen igyekeznek pótolni azt a munkaerőt, amit a járványhelyzetben elveszítettek.

Egyszerűbb és kényelmesebb ügyintézés - megújult a Magyarország.hu

A megújult közigazgatási ügyintézési portál, a Magyarország.hu. segítségével az elektronikus ügyintézés egyszerűbbé és kényelmesebbé válik. A közérthetőbb tájékoztatások és áttekinthetőbb oldalszerkezet mellett az elektronikus közigazgatási szolgáltatások már mobileszközről is könnyen elérhetőek.

Egyszerűbb és kényelmesebb ügyintézés - Megújult a Magyarország.hu

A megújult közigazgatási ügyintézési portál, a Magyarország.hu segítségével az elektronikus ügyintézés egyszerűbbé és kényelmesebbé válik. A közérthetőbb tájékoztatások és áttekinthetőbb oldalszerkezet mellett az elektronikus közigazgatási szolgáltatások már mobileszközről is könnyen elérhetőek.

NISZ formaruha design pályázat 2019

A NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. pályázatot hirdet női és férfi formaruha tervezésére. Olyan tehetséges divattervezőnek tanuló diákok vagy pályakezdők jelentkezését várjuk, akik éreznek magukban ambíciót és kitartást, hogy megtervezzék és bemutassák a NISZ Zrt. által inspirált formaruha kollekciójukat.

Jelentkezési határidő: 2019. szeptember 15. 24:00

A nyertes pályázót 250 000 Ft-tal jutalmazzuk.

Gyorsabb közigazgatási ügyintézés a felhőből

Gyorsabbá és már elektronikusan is elérhetővé vált számos közigazgatási ügy intézése annak köszönhetően, hogy immár 36 szakrendszer számára biztosít felhő alapú szolgáltatást a Kormányzati Adatközpont. A kormányzati és közigazgatási intézmények, ezen keresztül például a kormányablakokban intézhető ügyek számára magas rendelkezésreállású adatközpont, hosztingszolgáltatás és felhőtechnológia vált elérhetővé.

Fejlődik a távmeghallgatás: együttműködési megállapodást kötött az OBH és a NISZ Zrt.

A bíróságokat érintő távmeghallgatás továbbfejlesztése, valamint a tárgyalótermi kép- és hangrögzítés kialakítása érdekében stratégiai együttműködést kötött az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ Zrt.) A megállapodást dr. Handó Tünde, az OBH elnöke és Bancsics Ferenc, a NISZ Zrt. vezérigazgatója írta alá 2019. február 12-én. 

Oldalak

Feliratkozás NISZ RSS csatornájára