2013.03.24.

Együttműködési megállapodást írt alá a GSM-R projekt megvalósításáról a NISZ Zrt., a MÁV Zrt. és a GYSEV Zrt.

A NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt., mint fejlesztő, valamint a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. és a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt., mint pályaműködtetők együttműködési megállapodást kötöttek annak érdekében, hogy a NISZ Zrt. által, uniós forrásból fejlesztett  GSM-R rendszer megvalósulása során felmerülő egyes munkafázisokkal kapcsolatos, egyéni és közös feladatokat meghatározzák.

Háromoldalú megállapodást kötött a GSM-R rendszer megvalósítását célzó egyes feladatok, illetve munkafeladatok megosztásáról a fejlesztő NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ Zrt.), valamint a pályaműködtető MÁV Magyar Államvasutak Zrt. (MÁV Zrt.) és a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV Zrt.). A felek a Vasúti Törvény 85/C. § (2) szabályozása szerint a szerződésben meghatározzák az uniós forrásból finanszírozott GSM-R projekt előkészítésével, tervezésével, megvalósításával és üzemeltetésével kapcsolatos feladataikat, a feladatok végrehajtásához szükséges együttműködésük feltételeit, valamint a vonatkozó jogszabályok és az Európai Uniós támogatással összefüggő, a NISZ Zrt-t érintő, egyes kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos együttműködésüket is.

A megállapodás kitér a GSM-R megvalósulását követő hálózat, és annak alkotórészét, illetve tartozékát képező hálózati elemek működtetésére, illetve felügyeletére is.

A most aláírt együttműködési szerződéssel új mérföldkőhöz érkezett a GSM-R projekt, amely reményeink szerint a korábban elfogadott ütemezés mentén valósulhat meg. A NISZ Zrt. 2012. decemberében írta ki azt a pályázatot, amely során Magyarország 935 kilométer hosszú vasúti szakaszán épülhet ki a közlekedés biztonságát és hatékonyságát növelő rendszer. A mai napon közösen határoztuk meg a MÁV, és a GYSEV vezetésével megvalósuló, a nemzetközi vasúti forgalom átjárhatóságát megteremtő hálózat működtetésével kapcsolatos feladatok megosztását– nyilatkozta Szabó Zoltán Attila, a NISZ Zrt. vezérigazgatója.

Az európai vasutakhoz hasonlóan a hazai vasúttársaságoknál is elérkezett az idő a rádiórendszerek és a kapcsolódó távközlési rendszerek korszerűsítésére, amely az évtized egyik legnagyobb hatású vasúti beruházását jelentheti napjaink vasúti technológiájában – mondta el Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója és a GYSEV Zrt. elnöke.  Hozzátette, az új technológiák bevezetésével a szolgáltatások több eleme bővül, illetve korszerűsödik: például a nagy megbízhatóságú egységes rádiórendszer mellett újgenerációs üzemirányítási rendszer épül ki, valamint az utas-tájékoztatás modernizálása is megvalósítható.