2013.06.13.

Elkezdődött az ÁROP-1.1.17. „Kormányzati informatikai szolgáltatási és e-közigazgatási sztenderdek” projekt megvalósítása

A támogatási szerződés aláírásával megvalósítási szakaszba lépett a „Kormányzati informatikai szolgáltatási és e-közigazgatási sztenderdek” (E-sztenderdek) elnevezésű projekt. Az Államreform Operatív Program (ÁROP) keretében, az elektronikus közigazgatás egyes megoldásainak egységes alapokra helyezése érdekében az Európai Szociális Alap által biztosított 200 000 000 Ft támogatási összegből megvalósuló fejlesztést konzorciumvezetőként a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) irányítja. A 2013. december végén záruló projekt műszaki és kivitelezési feladatait - konzorciumi partnerként - a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. végzi.

A fejlesztés célja, hogy a kormányzati informatika irányítói, felügyelői és szabályozói számára olyan specifikációkat, módszertanokat, dokumentációkat hozzon létre, amelyek elősegítik a kapcsolódó feladatok hatékonyabb, megalapozottabb, átláthatóbb és korszerűbb ellátását. Az új specifikációk figyelembe veszik a folyamatban lévő fejlesztések szakmai tartalmát, a projektek szakmai felügyeletét ellátó közigazgatási szervek pedig ezekre támaszkodva sikerrel szüntethetik meg a párhuzamos, vagy az indokolatlan forrásfelhasználásokat.
A projekt keretei között megvalósul az informatikai konszolidációs adatgyűjtést támogató űrlapkitöltő és feldolgozó rendszer, melynek felületén a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a jövőben közvetlenül és gyorsan hozzájuthat az ellenőrzött szervezetek adatszolgáltatásaihoz, a rendszerezett információk pedig az intézkedések gyors elrendelését teszik lehetővé.

A projektgazda KIFÜ kormányzati szerepkörét figyelembe véve, a projekt célkitűzései között szerepel egy olyan egységes projektirányítási és minőségbiztosítási módszertan kidolgozása is, melynek köszönhetően az államigazgatás - elsősorban informatikai vonatkozású - projektjei hatékonyabban valósulhatnak meg. Az egységes projektmenedzsment- módszertan és az ezt támogató informatikai környezet általános bevezetése, oktatása jelentős előrelépést jelenthet a közösségi források eredményesebb hazai felhasználása, lehívása terén.
A projekt sajátossága, hogy számos, egymástól eltérő tematikájú, az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) keretében jelenleg megvalósuló projektet is támogat. Így egyebek mellett a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. gondozásában elkészül a kormányzati hitelesítés-szolgáltató (GOV CA) kialakításának dokumentációja is. Az elkészülő dokumentumok tartalmazni fogják a hitelesítés-szolgáltatás belső szabályozását, valamint megteremtik a sikeres rendszeraudit feltételeit. A kormányzati hitelesítés-szolgáltató felállítása jelentős költségmegtakarítást jelent a közigazgatási célú elektronikus tanúsítványok és időbélyeg-szolgáltatás piacról történő megvásárlásához képest.
A fentieken túl az E-sztenderdek projekt részeként az IT biztonsági ismeretek bővítését célzó közigazgatás-specifikus ismeretterjesztő anyagok, valamint széles körben alkalmazható informatikai szerződésminták is készülnek.