2013.07.09.

Finisben az Elektronikus levéltár

Július 10-12-én, Badacsonyban tartják a Fiatal Levéltárosok Egyesületének V. Tudományos Nyári Táborát, melynek első napján bemutatták az Elektronikus levéltár fejlesztésében eddig elért eredményeket és felvázolták az elektronizált folyamatoknak köszönhető, új kihívásokat.

A Magyar Nemzeti Levéltár, Budapest Főváros Levéltára és a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ Zrt.) alkotta konzorcium 2008 óta dolgozik az Elektronikus levéltár megvalósításán. A 2013-ban megvalósuló projekt költségvetése 2,9 milliárd forint, ami 100 %-ban Európai Uniós támogatás. A projekt célja, hogy lehetőséget biztosítson nagy mennyiségű elektronikus iratanyag pontos, naprakész nyilvántartására, feldolgozására, közzétételére és tartós megőrzésére. A levéltárakban őrzött dokumentumok maradéktalan archiválása nemzeti érdek, így a projekt eredményessége szempontjából kiemelkedően fontos, hogy a választott hardver-megoldás biztosítsa a történelmi dokumentumok minőségi megőrzését. A rendszer központi infrastruktúrájának kialakítására kiírt közbeszerzési eljárást 2012-ben a T-Systems Magyarország Zrt. nyerte el.

A projektben felhalmozódó tudás és a megszülető eredmények a levéltáros szakma számára hosszú távra szólnak. Az évente megrendezett konferencia célja az elektronikus levéltár megismertetése az egyetemi hallgatókkal és a fiatal, pályakezdő levéltárosokkal. Tóth Péter, a NISZ Zrt. projektigazgatója nyitóelőadásában kiemelte, hogy az E-levéltár gyakorlati használatával a kutatók számára végre elérhetővé válnak Magyarországon is a 21. század igényeihez illeszkedő szolgáltatások.

Tavaly a Magyar Országos Levéltár és a 20 megyei levéltár integrációjával létrejött a Magyar Nemzeti Levéltár. A közeljövőben sor kerül a megyei nyilvántartási állományok teljes körű migrációjára, ami előrevetíti a projekt folytatásának szükségességét, az elért eredmények széles körű kiterjesztését.

„A közeljövő feladata lesz, hogy megteremtsük azokat a feltételeket, amelyekkel a megyei levéltárak is képesek lesznek az illetékességi körükbe tartozó iratképző szervek elektronikus állományait átvenni és megőrizni. A Magyar Nemzeti Levéltár további célkitűzése, hogy a jövőben minél több dokumentumot tudjon online módon a kutatók és érdeklődők részére szolgáltatni, mind az Országos Levéltár, mind pedig a megyei levéltárak iratanyagából” – mondta el az első napon előadásában Dr. Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója.

A minden részletre kiterjedő előkészítés és tesztelés után, mára kézzelfogható közelségbe került a komplex Elektronikus levéltári rendszer 2013. szeptemberi átadása. A hazai levéltárak idén ősszel használatba vehetik Európa egyik legfejlettebb, levéltári nyilvántartási és kutatási célokat szolgáló informatikai rendszerét.