2013.02.06.

Több százezer projekt adata lesz lekérdezhető az új pályázati adatbázisból

Megvalósítási szakaszba lépett az Európai Unió által is támogatott, „A fejlesztéspolitika egységes informatikai támogatása Magyarországon – FAIR” elnevezésű projekt. Az Új Széchenyi Terv 2,33 milliárd forint összköltségű beruházásával az állampolgárok, pályázó szervezetek számára lehetővé válik az egységes felületű elektronikus pályázati ügyintézés, illetve az egyes pályázatok, szerződések státuszának webes nyomon követése.

Megvalósítási szakaszba lépett az Európai Unió által is támogatott, „A fejlesztéspolitika egységes informatikai támogatása Magyarországon - FAIR” elnevezésű projekt - jelentette be közös sajtótájékoztatóján a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ), a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ), és a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.(NISZ).

A FAIR projekt célja, hogy létrejöjjön a Fejlesztéspolitikai Adatbázis és Információs Rendszer (FAIR), valamint a Nemzeti Pályázatkezelő Rendszer (NPR), illetve az ezekhez kapcsolódó IT infrastruktúra és szoftverkörnyezet. A projekt része a rendszer használatához szükséges képzések biztosítása is. 

A FAIR országos kiterjedésű, vezetői információs-, elemző- és kontrollingrendszerként fog működni, amely biztosítja azegységes tervezést és végrehajtást a fejlesztéspolitikában. A rendszer alkalmazásával több ezer hazai és uniós támogatási konstrukció, valamint közel százezer projekt adata lesz gyorsan lekérdezhető és átlátható. Az adatbázis segítségével a döntéshozó egyablakos rendszerben tehet közzé minden, a pályáztatással kapcsolatos információt sőt, kommunikációt folytathat az ügyféllel a FAIR központi rendszer egységes felületén keresztül.

A Nemzeti Pályázatkezelő Rendszer (NPR) kifejlesztésével ugyanakkor az NFM fejezeti előirányzataiból finanszírozott támogatások pályázatkezelő ügyviteli és monitoring rendszere jön létre, így biztosítva az egységes pályázatkezelést.

A FAIR projekt megvalósulásával a vállalkozások, szervezetek számára lehetővé válik az elektronikus pályázati ügyintézés, illetve az egyes pályázatok, szerződések státuszának webes nyomon követése. A projekt jelentősen javítja a jelenlegi közszolgáltatás minőségét, valamint a korábbiaknál szélesebb kör számára teszi elérhetővé a fejlesztési célú forrásokat.

A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség 2012. december 14-én írta alá a vállalkozási szerződést a WELT 2000 Kft-vel és az iFlow Kft-vel mint együttes ajánlattevőkkel. A KIFÜ vezette konzorciumnak 2013. december végére kell megvalósítani a projektet.

A forrás összege 2 330 156 520 Ft, melyet az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Magyar Állam finanszíroz.

A FAIR projekt kommunikációját a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. végzi.