2025.05.13.

Eddigi legjobb eredményét érte el a KÖZIG Foci Kupán a NISZ csapata

Idén 13. alkalommal került megrendezésre a KÖZIG Foci Kupa és Családi Nap, a mátyásföldi Ikarus BSE sporttelepen. A 72 csapatos focikupán cégünk csapata Buzás Sándor vezetésével vett részt, és a legjobb 16 között végzett – eddigi legjobb eredményüket elérve ezen a rangos eseményen.

A minisztériumok, azok háttérintézményei, az önálló költségvetési szervek, a kormányhivatalok és a legnagyobb állami vállalatok amatőr focicsapatainak megmérettetésére összesen 72 együttes nevezett, több mint 700 játékos részvételével. A közigazgatás világában évente megrendezett rangos esemény fővédnökei Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter voltak.

A mérkőzések ideje alatt a kísérők sem unatkoztak: az éppen nem szurkoló jelenlévők KRESZ-sulival, szimulátorjátékokkal, a legkisebbek pedig ugrálóvárral és euro bungee-val is eltölthették az időt, de a Sportoló Nemzet sátornál is akadtak érdekes programok.

A viadal döntőjét végül a Somogy Megyei Kormányhivatal és az Országos Mentőszolgálat vívta, az aranyérmet a somogyiak szerezték meg. A bronzérem a 2017-es győztes Honvédelmi Minisztériumé lett.

A NISZ focicsapatának kapitánya, Buzás Sándor, így számolt be a lezajlott küzdelmekről és az elért eredményről:

A csoportunkban rajtunk kívül 5 csapat volt. (Budapest Főváros Kormányhivatala, Magyar Posta Zrt., ANY Biztonsági Nyomda Zrt., Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal, Digitális Kormányzati Fejlesztési és Projektmenedzsment Kft.).

A csoportból magabiztosan jutottunk tovább, második helyezettként. Csak a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal csapatától kaptunk ki, a többi csoportmeccsen nagy fölénnyel nyertünk, és a csoportelső is csak 1 ponttal tudott minket megelőzni. Így, bejutottunk a legjobb 32 közé.

Ezután következett az egyenes kiesés szakasz, ahol a Heves Vármegyei Kormányhivatal ellen játszottunk egy nagyon izgalmas meccset, és 1 : 0-ás győzelemmel sikerült továbbjutnunk a következő fordulóba.

A legjobb 16 között a Honvédelmi Minisztérium volt az ellenfél, sajnos 2 : 0-ás vereséget szenvedtünk, ők egyébként a kupa 3. helyezettjei lettek.

Végül, a legjobb 16 között végeztünk a 72 csapatos kupán – így ez az eddigi legjobb szereplésünk ezen a rangos eseményen.

A csapat minden tagjának gratulálunk az elért szép eredményhez!