Társadalmi felelősség

A magyarországi e-közigazgatási rendszerek létrehozásáért és működtetéséért felelős nagyvállalatként feladatunknak tekintjük, hogy a rendelkezésünkre álló erőforrások felhasználásával, valamint a digitalizáció és az infokommunikációs technológia nyújtotta lehetőségek kiaknázásával segítsük embertársainkat.
A NISZ Zrt. működésének és középtávú stratégiájának része az átfogó társadalmi elvárásoknak való megfelelés és a közfelelősség. Elkötelezettek vagyunk az esélyegyenlőség és a társadalmi felzárkózás előmozdításában, amelyeket mind szolgáltatásainkban, mind működésünkben szem előtt tartunk.

Fókuszterületeink

Digitális hozzáférés és esélyteremtés
  • Szolgáltató jellegünkből következik a figyelem a társadalmi, azon belül is kiemelten a sérülékeny, hátrányos helyzetű csoportok iránt. Hozzáférhető, befogadó, akadálymentes környezetet teremtünk, hogy elősegítsük a nehéz helyzetben lévő embertársaink digitális felzárkóztatását.
  • Az esélyegyenlőség jegyében rendezvények szponzorálásával vagy éppen infokommunikációs eszközök adományozásával járulunk hozzá az arra rászorulók, illetve a fogyatékkal élők mindennapjainak megkönnyítéséhez, életkörülményeinek javításához.

Oktatás és szemléletformálás
  • Célunk az oktatáshoz való hozzáférés megkönnyítése mellett a digitális képzések, a tudásmegosztás és a teljesítmény alapú versenyek támogatása.
  • Törekszünk arra, hogy programozói versenyek indításával támogassuk az informatika terén kiemelkedő eredményeket elért diákokat tehetségük kibontakoztatásában.
  • Hallgatói képzési és ösztöndíj programunk keretében pedig a fiatalok szakmai ismeretek mellett átfogó tudást sajátítanak el.

Munkatársak iránti felelősség
  • Kiemelten fontos társaságunk számára munkatársaink elégedettsége, egészsége, valamint a család és a munkahely közötti egyensúly megteremtésének lehetősége. Sikerünk legfontosabb tényezői a munkatársaink, akiknek szakmai felkészültsége és motiváltsága biztosítéka a felelős vállalati működésnek.

2017.11.07.

Február végéig lehet nevezni az 1app mobilalkalmazás-fejlesztő versenyre

A NISZ Zrt. és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem idén ismét közösen hirdette meg az 1app alkalmazásfejlesztő versenyt, amelyre egyéni indulók és két fős csapatok is nevezhetnek. A versenyre olyan saját fejlesztésű, magyar felhasználókn...

Elolvasom a teljes cikket >

2017.06.23.

5 millió forintot adományozott a NISZ a Heim Pál Gyermekkórház alapítványának

A NISZ Zrt. 2016. decemberében 5 millió forintot adományozott a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványnak, melyből az alapítvány 2017. első felében diagnosztikai és gyógyászati eszközöket vásárolt a Heim Pál Gyermekkórház számára. Az új műs...

Elolvasom a teljes cikket >

2016.06.24.

Évente több mint 1500 bejelentést vizsgál a Biztonságosintenet Hotline

A Biztonságosinternet Hotline június 6-19. között társadalmi célú rádiókampány keretében hívta fel a figyelmet az internethasználat felhasználókat érintő veszélyeire, különösen arra, hogy a tiltott tartalmak mögött valós áldozatok – sokszor gyermekek...

Elolvasom a teljes cikket >