Társadalmi felelősség

A magyarországi e-közigazgatási rendszerek létrehozásáért és működtetéséért felelős nagyvállalatként feladatunknak tekintjük, hogy a rendelkezésünkre álló erőforrások felhasználásával, valamint a digitalizáció és az infokommunikációs technológia nyújtotta lehetőségek kiaknázásával segítsük embertársainkat.
A NISZ Zrt. működésének és középtávú stratégiájának része az átfogó társadalmi elvárásoknak való megfelelés és a közfelelősség. Elkötelezettek vagyunk az esélyegyenlőség és a társadalmi felzárkózás előmozdításában, amelyeket mind szolgáltatásainkban, mind működésünkben szem előtt tartunk.

Fókuszterületeink

Digitális hozzáférés és esélyteremtés
  • Szolgáltató jellegünkből következik a figyelem a társadalmi, azon belül is kiemelten a sérülékeny, hátrányos helyzetű csoportok iránt. Hozzáférhető, befogadó, akadálymentes környezetet teremtünk, hogy elősegítsük a nehéz helyzetben lévő embertársaink digitális felzárkóztatását.
  • Az esélyegyenlőség jegyében rendezvények szponzorálásával vagy éppen infokommunikációs eszközök adományozásával járulunk hozzá az arra rászorulók, illetve a fogyatékkal élők mindennapjainak megkönnyítéséhez, életkörülményeinek javításához.

Oktatás és szemléletformálás
  • Célunk az oktatáshoz való hozzáférés megkönnyítése mellett a digitális képzések, a tudásmegosztás és a teljesítmény alapú versenyek támogatása.
  • Törekszünk arra, hogy programozói versenyek indításával támogassuk az informatika terén kiemelkedő eredményeket elért diákokat tehetségük kibontakoztatásában.
  • Hallgatói képzési és ösztöndíj programunk keretében pedig a fiatalok szakmai ismeretek mellett átfogó tudást sajátítanak el.

Munkatársak iránti felelősség
  • Kiemelten fontos társaságunk számára munkatársaink elégedettsége, egészsége, valamint a család és a munkahely közötti egyensúly megteremtésének lehetősége. Sikerünk legfontosabb tényezői a munkatársaink, akiknek szakmai felkészültsége és motiváltsága biztosítéka a felelős vállalati működésnek.

2021.01.05.

Kódolj határok nélkül! – Középiskolásoknak és a felsőoktatási intézmények hallgatóinak hirdet programozó versenyt a Belügyminisztérium és a NISZ Zrt.

A Belügyminisztérium és a NISZ Zrt. második alkalommal hirdeti meg nyílt forráskódú programozó versenyét „Kódolj határok nélkül!” címmel. A 2021. év újdonsága, hogy a középiskolai diákok mellett, új kategóriában a hazai és a határon túli magyar anyan...

Elolvasom a teljes cikket >

2020.10.15.

Akadálymentes e-ügyintézés - továbbra is ingyenesen igényelhetők a látássérült embereket segítő szoftverek

Folytatódik az ország licenc program, melynek keretében minden Magyarországon élő és határainkon túli, magyar igazolvánnyal rendelkező látássérült vagy olvasásban akadályozott állampolgár ingyenesen juthat hozzá a legnépszerűbb segítő szoftverek magy...

Elolvasom a teljes cikket >

2020.04.22.

Házirend karantén idején – családi alkalmazást fejlesztettek a diákok

Véget ért a „Kódolj határok nélkül!” országos nyílt forráskódú középiskolai programozó verseny. A döntőbe került 10 csapat feladata egy olyan alkalmazás fejlesztése volt, amely segítséget nyújt a családoknak abban, hogy rendszerbe foglalják a napi fe...

Elolvasom a teljes cikket >