Társadalmi felelősség

A magyarországi e-közigazgatási rendszerek létrehozásáért és működtetéséért felelős nagyvállalatként feladatunknak tekintjük, hogy a rendelkezésünkre álló erőforrások felhasználásával, valamint a digitalizáció és az infokommunikációs technológia nyújtotta lehetőségek kiaknázásával segítsük embertársainkat.
A NISZ Zrt. működésének és középtávú stratégiájának része az átfogó társadalmi elvárásoknak való megfelelés és a közfelelősség. Elkötelezettek vagyunk az esélyegyenlőség és a társadalmi felzárkózás előmozdításában, amelyeket mind szolgáltatásainkban, mind működésünkben szem előtt tartunk.

Fókuszterületeink

Digitális hozzáférés és esélyteremtés
  • Szolgáltató jellegünkből következik a figyelem a társadalmi, azon belül is kiemelten a sérülékeny, hátrányos helyzetű csoportok iránt. Hozzáférhető, befogadó, akadálymentes környezetet teremtünk, hogy elősegítsük a nehéz helyzetben lévő embertársaink digitális felzárkóztatását.
  • Az esélyegyenlőség jegyében rendezvények szponzorálásával vagy éppen infokommunikációs eszközök adományozásával járulunk hozzá az arra rászorulók, illetve a fogyatékkal élők mindennapjainak megkönnyítéséhez, életkörülményeinek javításához.

Oktatás és szemléletformálás
  • Célunk az oktatáshoz való hozzáférés megkönnyítése mellett a digitális képzések, a tudásmegosztás és a teljesítmény alapú versenyek támogatása.
  • Törekszünk arra, hogy programozói versenyek indításával támogassuk az informatika terén kiemelkedő eredményeket elért diákokat tehetségük kibontakoztatásában.
  • Hallgatói képzési és ösztöndíj programunk keretében pedig a fiatalok szakmai ismeretek mellett átfogó tudást sajátítanak el.

Munkatársak iránti felelősség
  • Kiemelten fontos társaságunk számára munkatársaink elégedettsége, egészsége, valamint a család és a munkahely közötti egyensúly megteremtésének lehetősége. Sikerünk legfontosabb tényezői a munkatársaink, akiknek szakmai felkészültsége és motiváltsága biztosítéka a felelős vállalati működésnek.

2021.06.03.

Átvették a díjakat a „Kódolj határok nélkül!” programozó verseny középiskolai kategóriájának nyertesei

2021. június 3-án vették át értékes nyereményeiket a Belügyminisztérium és a NISZ Zrt. nyílt forráskódú programozó versenyének középiskolás nyertesei. A két online fordulót követően, a diákok közül a legeredményesebb 10 csapat jutott tovább az ország...

Elolvasom a teljes cikket >

2021.04.21.

Hazai nyílt forráskódú közösség létrehozásán dolgoztak a diákok a „Kódolj határok nélkül!” programozó verseny döntőjében

Győzteseket hirdettek a Belügyminisztérium és a NISZ Zrt. nyílt forráskódú programozó versenyének középiskolai kategóriájában. A 24 órás döntőben a diákok egy olyan tudásmegosztó portál kialakításán dolgoztak, amely lehetőséget nyújt az online kapcso...

Elolvasom a teljes cikket >

2021.03.09.

Speciális weboldalt fejlesztenek a középiskolás diákok a Kódolj határok nélkül! – programozó verseny döntőjében

A középiskolás diákok fantasztikus teljesítményt nyújtottak a Belügyminisztérium és a NISZ Zrt. által meghirdetett országos nyílt forráskódú programozó verseny első két online fordulójában. Megszületett a végső megmérettetésben résztvevő csapatok lis...

Elolvasom a teljes cikket >