A „Szabadság Szigetén” is szabad az ügyintézés

A „Szabadság Szigetén” is szabad az ügyintézés

Augusztus 10-15. között Budapesten, a Sziget Fesztiválon ismerkedhetnek meg a fiatalok az e-közigazgatás legújabb mesterséges intelligencia alapú szolgáltatásaival. Az egész napos szórakozás mellett a NISZ Zrt. sátrában kvízjátékokkal, társasjátékokkal és értékes nyereményekkel várják az érdeklődőket, valamint a 1818 Közigazgatási Ügyfélvonal kollégái a személyesen adnak tájékoztatást a közigazgatási ügyintézéssel kapcsolatos kérdésekben.

A fesztivál hat napja alatt a felhőtlen jókedvben a résztvevők első kézből próbálhatják ki a hazai e-közigazgatás legújabb fejlesztését, a MIA Pontot is. A mesterséges intelligencia alapú, érintőképernyős eszköz segítségével önállóan, sorban állás nélkül 10 ügytípus közül választva intézhetnek ügyeket a kilátogatók. Többek között erkölcsi bizonyítvány és anyakönyvi kivonat igénylésére, gépjárművel kapcsolatos ügyek intézésére, valamint a személyes okmányok pótlására nyílik lehetőség. Az eszközön az eSzemélyi igazolvány beolvasása után a Központi Azonosítási Ügynök legújabb azonosítási szolgáltatásával, az arcképes azonosítással nyílik lehetőség az ügyintézési folyamatok elindításhoz.

A világhírű fellépők és a koncertek hangulatából a NISZ Zrt. sátrába betérve, a 1818 Közigazgatási Ügyfélvonal segítőkész kollégái a helyszínen nyújtanak teljes körű tájékoztatást az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatban, legyen szó akár ügyfélkapuról, személyes okmányokról, a családtámogatásról és gépjárművel kapcsolatos ügyekről. A fiatal érdeklődők jó hangulatú kvízjátékokban mérethetik meg tudásukat az elektronikus ügyintézés terén, remélve, hogy a hazai e-közigazgatás legújabb szolgáltatásai szélesebb körben válnak ismertté az állampolgárok körében.

További információ: sajto@nisz.hu